Fiúsan bodros haja röpdös,
maga hímes, mint lepke nyáron;
ha ő mondja, a nyers, a dölyfös
szó is kedvesség, úgy találom.

Kedvében járni, ó, be dőre,
a megszokottat ő utálja,
kézből kisiklik jóelőre
és elrepül, mint kismadárka.

Ború száll, alig, hogy derült még,
makrancos ifju homlokára,
a szeme nyájas, mint derült ég,
a szíve zord, mint tenger árja.

Olykor igazság szól belőle,
majd meg álnok lesz szóban-tettben,
érthetetlen minden szeszélye,
de nem szeretni - lehetetlen.

/Lermontov/