Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.

Szóval mi történik velem mostanában? Miért nem futja tőlem többre pár awesomness postnál? Valahogy úgy néz ki, hogy a nap 7-19H-ig tartó tartományában rohadt sok dolog történik, utána pedig még ha történnel is valami, én nem észlelném, addigra teljesen kész vagyok. Agyhalál, a nyáladzó zombi tipikus esete. "Me zombie. Wants brainzzzzz."

Sajnos ebbe az időtartományba sűrülne be az összes iskolai és rajzházi, valamint a zongora- és angoltanulás és minden egyéb kreativitást igénylő öncélú elfoglaltságom. Amiket valahogy semmiképp nem tudok kipréselni magamból. Ezekben a pillanatokban egy hasznavehetetlen fészbukk- és számítógép-függő semmirekellőnek tűnhetek, de aki azt meri mondani, hogy semmit nem csinálok, arra... nagyon csúnyán nézek.

Például mik történnek? Backstage élmény. Tudom, ez már egy jó hónapja volt, de mit tehet a blogger róla, ha a dolgok olyan gyorsan történnel, a posztok pedig olyan lassan teremnek? Megvolt az éves szabadisis kiállítás (harmadik a blog története óta, ye-haww!), ami törpfantikusan sikerült, én csak úgy repdestem és szálltam, magamat megdöbbentő lelkesedéssel segítettem az élőpakolásában, magamat megdöbbentő közösségélményben részesítve magam (ami rám fért.), ezt a megnyitóval tetézve, ahol annak ellenére is a toppon voltam, hogy előtte két hétig hajnali kettőkig ácsoltam Noé steampunk léghajóját, ami, ha nem fényezem magam is pöpecül sikeredett.

~i want to build an airship now, and disobey air traffic laws!!!

.

És hogy miért volt szükségem legalább egy csillanásnyi olyan érzésre, hogy tartozom valahova? Mert egyébként nem. Mondhatni megvolt már a mélypont is abból az elkeseredésből, amit az emberek kéjes kavargatása okozott a szarban, de végül sikerült bevenni a tojokránt, és istenemre mondom, mióta elfogadtam magam olyan mad hatternek, amilyen vagyok, fellendült a közösségi életem. ..i'm not that type, no i'm not sweet, and i'm not overripe...

A nemjóját, ez tényleg működik. Szóval eléggé ez történt az elmúlt két hónapban.

so don't worry, what people think. they don't do it very often.

Mindennek ellenére józanész próbáló dolgok történnek. Néha úgy érzem, ha belépek az osztályba nem az a kérdés lesz létjogosult, hogy "hogy vagytok?" hanem, hogy "ki halt meg?"... (morbid.) Mindenesetre a kérdés még áll - mi a fasz van a világgal? Mert akár a west balkánra gondolok, akár Bekő Lacira, (de akár még a Bolyai korábbi tragédiájára) egy közös dolgot biztos látok - nem figyelünk egymásra. Mindegy, hogyan taposunk át (uh, morbid) a másikon, az eredmény előbb, utóbb ugyan az lesz.

Én a teknőseimtől eltanultam a páncéltechnikát. Valami bánt, előbb utább kisírom, kipanaszkodom, kihisztizem, kiírom, nem számít. A feszültség nem marad bennem, de mi van, ha valaki lágy héjjú teknősnek születik?... Szóval not cool, not cool... Tanulhatnánk belőle, de úgy tűnik a lelki megrázkódtatás, vagy olyasmi nem sokaknál tartott tovább három napig, igazából a lelkivilágok fölött hamar átvette az uralmat az irodalomesszéktől, biosz tz-ktől és egyéb borzanatoktól való rettenet... Most mit mondjak?... Nincs mit tenni, így teszek én is.

Ezek után hogy is említhetném egy lapon (nem is ott teszem) az év műsorát, amiből hát, mivel le lettem hurrogva csak annyit jegyzek meg, hogy míg beteg voltam, le maradtam a világszámról, amiért az alapítványi pénzt fizetem... Szappanopera a köbön, csupa sukárság. Rettenet mód sajnáltam elmaradásom, mert - ha már a csodáknál tartunk, amik mint már megállapítottam, 3 napig tartanak - mire visszamentem, olybár tűnt, mintha meg sem történt volna. Ezért nem érdemes pénteken cirkuszt csinálni. : D Minden esetre jó tanulság volt arról, hogy hogy viselkedik egy közösség és azon belül emberek egy ilyen helyzetben. Legalább értem már, miért nem halad sehová a világ...

Még mindig ez folyik itt gyöngyösön. Örülök az rpg-s fejemnek, letettem a kresz vizsgát, vigyárat kormánykerekek és visszapillantó tükrök, jövök (három hibám volt, mint a három mezőgazdasági vontatóval kapcsolatosss :D), teknőseim új luxuslakosztályt kaptak, helyettük is úgy örülök neki, angol felsőfokú fenyeget és rózsaszín csillagköd borult rám.

Jön a tavacc.

Ejehajahuj!

that one moment when you think that everything is over,
but at the same time you know that it can only get better.