~I tell you - instead of feeling alone in a group, it's better have real solitude, all by yourself.
*változtatás*
Új dizi. Kb. egy éve indítottam el a szavazást arról, hogy legyen-e és most végre el is kapott hozzá az ihlet (és nem elhanyagolható tény az is, hogy megtaláltam az összes szükséges képet hozzá > a ccs kód a Linda Design oldal érdeme <) Részemről pozitív. Mondhatni fcking awesome. Megveregetem a saját vállam. Nem akartam átformatálni a régi bejegyzéseimet, úgyhogy új "noteszt" is nyitottam, minden régi megtalálható az egyes verziójában, kicsit eklektikus kinézettel, de jobbat nem tudtam. Ez az új, meredeken máshogy néz ki, mint amilyen volt - a lebegő álmodozó white stuff lilácskából súlyos elegáns sötétbarna lett, bár mindig is barnára akartam cserélni.
Mondhatni megvan hozzá a hangulatom is. Olyan umpappadú, cociális öngyilok, beveszem a tojokránt. A nyomott érzést már nem lehet az "under the weather" kategóriába sorolni - egyszerűen sok lett a jóból, de kivételesen nem a tananyagot terhelve felelősséggel. A történések egyszerűen beindítják a védelmi mechanizmusom és ilyen lennék én - ha valami jobban fáj, mint hogy örömet okozna, akkor viszonlátásra. Én nem gyötröm magam miatt. Ami menni akar, azt két lábbal kell segíteni.
Legalábbis, ez az elmélet. Attól a magányosság érzése nehézkesen alakul át az egyedüllét érzésévé. Tudniillik nem ugyan az. A magányosság az, amikor egyedül vagy és szenvedsz tőle. Az egyedüllét az, amikor egymagad kitöltöd az egész világodat és ezzel tökéletesen meg vagy elégedve. Ezt valami okos ember mondta, nálamnál sokkal ügyesebben fogalmazva, de most meg nem mondom, ki.
Arra viszont emlékszem, hogy a Benjamin Buttonba a pigmeus emberke azt mondta, amikor továbbállt és Benjamin megkérdezte, nem magányos-e.
"ou'll see little man, plenty of times you be alone. You different like us, it's gonna be that way. But I tell you a little secret I find out. We know we alone. Fat people, skinny people, tall people, white people... they just as alone as us... but they scared shitless."
Ilyen ez. Ilyesmi. Ha néha kiborul a bili, megígérem magamnak, hogy másképp fogom szemlélni a dolgokat, de mennyire teszem ezt valójában? Remélem, kicsit, legalább. Csak ügyesednem kell, hogy megmaradjak az emberek között.
Szívesen lennék mondjuk pszicihiáter. Igaz, akkor is hülyékkel kellene foglalkoznom. De akkor legalább nem kellene úgy viselhetnem, mintha ők lennének a normálisak.
shit happens. rama rama ding dong rama rama ding dong.
Szóval ez most így elég elbaszott, de ez nem lényeg, mert nem akarok vele sokat foglalkozni, azért se.
Szóval mégiscsak építésznek kellene lenni. Az utóbbi időben felváltva kap el az érzés, hogy egyáltalán nem tudok rajzolni, vagy hogy egész jól rajzolok. És várakozással tekintek a szabadisis kiállítás elé, jesszus, ez a harmadik azóta, hogy írkálok. Idén Noé bárkája. Fúrás, faragás, festés, fogaskerekezés, steampunkítás. Többek között az is az eszembe jutott, hogy olyan, mintha már évek óta járnék heti háromszor a padlásműterembe, pedig igazából csak tavaly félév óta. Nagyon fura érzés.
Így halad az idő. Így lettem oszlopos fizika és matekfaktos. Csak nem tudom hová tenni az elmúlt dolgokat, a jelen úgy tűnik, ezer éve tart és sohasem volt másképp. Hogy ne follyon ez el annyira alterblogba, inkább kijelentem, hogy talán azért, mert bizonyos helyzetek mindig is ugyan ilyenek voltak, mégha bizakodóbban láttam is, és a történelem még a saját pici életemben is ismétli ennenmagát.
Még nem tudom, hogy ez jó, vagy nem. Mondjuk remélem jó sül ki belőle. Afféle ronda és finom. Mint a chokito, béke poraira.
Szép, szép... de nekem a régi jobbann tetszett...ez most olyan.... vámpíros...BTW el sem hinnéd mit olvasok...